Új embereket megismerni soha nem volt a kedvenc elfoglaltságom. A munkámból kifolyólag nem sok mindenkit ismerek. A megbízóim többségével még csak nem is találkoztam. Most pedig megfogom ismerni a bátyámat. Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap és most másnak kell kiadnom magam ahhoz, hogy megvédhessem őt...
Furcsa volt reggel egy teljesen idegen szobában ébredni, de egyben megnyugtató is. Furcsa mert azért ez mégsem magyar ország és megnyugtató ugyanis tudtam, hogy most már minden rendben lesz-tudtam? Hát inkább csak nagyon reméltem,de amúgy is mióta vagyok én ilyen pozitív?
Nah szóval! Ma van a napja, hogy Niall elé állok és...majd csak lesz valami nem? Niall tudjátok akiről akiről lényegében ez a történet szól a bátyám. Nos az ő neve Niall. Niall Horan.
Természetesen nem akarom veszélynek kitenni sem őt sem a többi éneklő ficsúrt ezért álruhába fogok vele találkozni.
Ránéztem a szekrényen pihenő fekete kar órámra és csak reméltem, hogy nem állt le megint. Ez egy eléggé régi darab, de én nagyon szeretem sok emlék köt hozzá. Hol is tartottam? Ja igen! Az óra fél kilencet mutatott ami azt jelenti, hogy ideje készülődni. Kikászálódtam az ágyból és elindultam a kicsi fürdőszoba felé ami a szobából nyílt. A kicsi alatt azt értem, hogy nagyon kicsi össz-visz két négyzet méter lehet nagyon szűkösen, de éppen hogy elfér egy kád, WC és egy mosdó kagyló. A falak alapjában véve fehérek voltak-gondolom én. Most viszont inkább a penész az uralkodó szín és tulajdonképpen minden értelemben a penész uralkodik. De miért is nyafogok a fürdő miatt amikor az egész ház egy szemét domb. Egy hálószoba egy 'vendégszoba', a penész tanya (mosdó) plusz egy konyha és kanapé. Igen nos ennyiből áll a ház amit Olasz letudott foglalni az érkezésünkre. Mondjuk ha úgy nézzük ez még mindig jobb mint a többi hely ahol eddig meg szálltunk. Itt legalább nincsenek patkányok.
Térjünk vissza az eredeti témára ami az 'álruhám' volt. Beálltam a mocskos tükör elé és egy óvatos mozdulattal leszakítottam egy kocka WC papírt majd egy laza mozdulattal letöröltem az évek óta rászáradt kosz réteget-legalább is egy részét sikerült leszednem. Megfésültem bozontos hajamat és felvettem azt a fehér kis sapkát-tudjátok amire a mű hajat rá lehet rögzíteni-és rávettem azt a béna szőke parókát amit Olasz szerzett-nem akarom tudni honnan.
Miután a röhögő görcse nem akart csillapodni úgy döntöttem inkább elindulok,de nem jutottam messzire ugyanis az ajtóban Olasz még utánam kiáltott.
-Hallod a piercingedről ne feledkezz el!-jött utánam amolyan kioktató stílusban,de a szeménél összefutó nevető ráncok nem éppen a komolyságról árulkodtak. Először értetlenül néztem rá majd mintha csak egy villám csapásként hasított belém a felismerés és idegesen kezdtem magyarázni miszerint semmi pénzért nem válok meg szeretett test ékszeremtől.
-De muszáj lesz. Különben mit hisznek majd rólad? Egy ártatlan szűziesen viselkedő kislány vagy akinek egy vas darab áll ki az orrából. Hát mondhatom gyönyörű álca.-szemét forgatva szállt velem vitába.
-Először is ez fém nem vas! Másodszor pedig mi az, hogy szűziesen? Esküszöm, hogy nem vagy normális, de rendben. Legyen!-vettem ki kicsinyke orr karikámat majd a felém kinyújtott kezébe helyeztem. Abban a reményben nyúltam a kilincshez,hogy végre elindulhatok-szerettem volna minél hamarabb túlenni ezen a találkozáson-de sajnos megint tévednem kellett.
-Várj még egy kicsit!-állított meg és kapkodva beszaladt a szobájába. Néhány perc múlva egy fekete kis dobozzal a kezében tért vissza amiből egy fekete keretes szemüveg került elő.
 |
-Tényleg? Esetleg egy bohóc orrot ne vegyek fel?-kaptam ki a kezéből felháborodást színlelve. Egy darabig még nézegettem a kezembe nem illő darabot majd végül egy nagy sóhajtás kíséretében fel vettem.
-Még valami? Vagy mehetek?-dühöngtem tovább.
-Nyugi!-mosolyodott el halványan és végre valahára utamra engedett. Hangosan csaptam be magam után a romos ház ajtaját majd elindultam a megadott cím irányába. Nem volt nálam pénz taxira és gyalog eléggé messze lett volna a ház ezért bliccelnem kellett. A buszmegálló csak öt percre volt így hamar oda értem a buszra sem kellett sokat várni így a lekezelő pillantásokat és egyéb fajta megjegyzéseket figyelmen kívül hagyva felfurakodtam a járműre. Már csak egy öreg néni mellett volt hely és ezt kihasználva el is foglaltam. Gondoltam hallgatok egy kis zenét, de csalódottan vettem tudomásul, hogy nem hoztam magammal fülhallgatót. Zsebre vágtam hát a telefonomat és a mellettünk elhaladó tájat kémleltem amikor is meghallottam egy vékonyka hangot és egy kezet éreztem a vállamhoz érni. Érdeklődve fordultam a néni felé aki egy kedves mosollyal
ajándékozott meg amit próbáltam viszonozni több kevesebb sikerrel.
-Kedveském!-szólt újra vékonyka erőtlen hangján.
-Tessék mondani.-vettem elő legkedvesebb arcomat.
-Csak szólni szerettem volna,hogy kilóg a hajad a paróka alól.-ijedten kaptam az említett területre és gyorsan elrejtettem kék tincseimet.
-Én...én csak..-kezdtem volna meg magyarázni a helyzetet,de a néni csöndre intett.
-Ugyan kincsem én is voltam kamasz.-mosolygott megértően-Biztosan nyomós indokod van arra,hogy másnak adod ki magadat. Na nem mintha egy ilyen vén lánynak, mint én bármi köze lenne hozzá.
-Egyáltalán nem tetszik öregnek lenni. Sőt egészen fiatalosan tetszik kinézni.-mosolyogtam kedvesen.
-Jaj ne mondj ilyeneket!-nevetett fel csilingelő hangján-Egyébként az én nevem Emillia Sparks.-nyújtotta felém öreg remegő kezét amit egyből elfogadtam. Tanácstalanul szorongattam Emillia néni kezét azon tűnődve vajon melyik nevemet mondjam az igazit vagy amit még ki sem találtam? Végül látva tehetetlenségemet a segítségemre sietett.
-Mond csak az igazi nevedet kedveském. Ígérem nem árulom el senkinek.-a mosolya szinte le olvaszhatatlanná vált miután válaszoltam.
-Nickola Silver.
-Nos aranyom hosszú az út...-nézett rám sejtelmesen mintha csak arra várna,hogy mesélni kezdjek. Végül aztán végleg megtörtem és mindent elmeséltem neki. Megértett úgy ahogy még soha senki és a munkámról is olyan könnyedséggel beszélt ahogyan még én sem vagyok képes. Cserébe aztán ő is mesélt magáról. Elmondta,hogy van egy lánya Lucinak hívják és van egy két éves kislánya aki szintén az Emillia nevet viseli. Továbbá mesélt a férjéről akit kénytelen volt elhagyni amikor megszületett Luci nem ment bele a részletekbe, de azt viszont elmesélte,hogyan ismerték meg egymást.
A férje katona volt ő pedig titkos ügynök lázadások voltak az utcán amikor kiküldték Frenket-így hívják a férjét-és ő is pont akkor volt bevetésen. Azt mondta az első pillanatban amikor meglátta ellenségként tekintett rá, de aztán egy kis idő elteltével meglátott benne valamit, valami igazán különlegeset. Teljesen egymásba habarodtak és az első csókjuk után tudták:egymásnak lettek teremtve. Rettentően szerelmesek voltak aztán jött az öröm hír. Emillia gyermeket várt. Frenk addigra leszerelt és teljes boldogságban várták a kis Luci születését. Ám ekkor valami papír miatt újra behívták őt a seregbe így nem lehetett ott amikor megszületett a kislánya. Aztán minden rosszra fordult.. Egyre több fenyegetést kaptak és Emillia nagyon megijedt amikor a családjával hozakodtak elő. El kellett,hogy hagyja a csatában harcoló férjét ha biztonságban akarta tudni őt és Lucit. Csak egy levelet hagyott neki amiben leírta mennyire szereti és mindent sajnál. Soha többet nem látták egymást. A kicsi Luci soha nem ismerhette meg az édes apját és Frenk sem láthatta soha a kislányát. Nem váltak el. Emillianak nem volt szíve beadni a váló keresetet és Frenk sem szándékozott semmi ilyesmit tenni. Hogy miért nem? A válasz egyszerű túlságosan szeretik egymást még mái napig is ahhoz,hogy megtegyék ezt a lépést.
Annyira belemerültünk a beszélgetésbe,hogy észre sem vettem és a busz már csak egy megállóra volt a célomtól.
-Meddig tetszik menni?-nyomtam meg a leszállást jelző gombot miközben felálltam a helyemről.
-A vég állomásig.-nézett ki egy pillanatra az ablakon majd tekintetét újra rám szegezte.
-Nos én itt szállok.
-Nagyon örülök,hogy megismerhettelek.
-Én szint úgy.
-Esetleg megadnám a telefon számomat hátha valamikor van kedved egy ilyen öreg csonttal beszélgetni.-vett elő a táskájából egy darab papírt amire gyorsan fel firkantotta a számát és a nevét.
-Mindenféleképpen élni fogok a lehetőséggel.-raktam zsebre a kis sárgás színű fecnit.
-Mielőtt elfelejteném! Kedveském te egy csodálatos aranyos és gyönyörű kislány vagy! Soha ne feledd el. Ez a te életed! Te döntesz arról miként éled meg és semmi szükség arra,hogy elrejtsd az igazi énedet. Én teljes mértékben megértem,hogy megszeretnéd óvni azt a fiút, de hidd el jobb ha előbb kiderül az igazság mintsem,hogy később tudjon meg mindent. Bármi is történik soha ne rejtőzz holmi álca mögé.-simította meg óvatosan a karomat majd még utoljára rám mosolygott és a busz fékezett én pedig a tömegben sodródva learaszoltam a buszról.
Megvártam még elhajt a jármű majd gyorsan átszaladtam az úttesten. Már csak pár háznyit kellett sétálnom mire oda értem. Egy hatalmas ház állt előttem a látványtól ami elém tárult köpni-nyelni nem tudtam.
-Én...én csak..-kezdtem volna meg magyarázni a helyzetet,de a néni csöndre intett.
-Ugyan kincsem én is voltam kamasz.-mosolygott megértően-Biztosan nyomós indokod van arra,hogy másnak adod ki magadat. Na nem mintha egy ilyen vén lánynak, mint én bármi köze lenne hozzá.
-Egyáltalán nem tetszik öregnek lenni. Sőt egészen fiatalosan tetszik kinézni.-mosolyogtam kedvesen.
-Jaj ne mondj ilyeneket!-nevetett fel csilingelő hangján-Egyébként az én nevem Emillia Sparks.-nyújtotta felém öreg remegő kezét amit egyből elfogadtam. Tanácstalanul szorongattam Emillia néni kezét azon tűnődve vajon melyik nevemet mondjam az igazit vagy amit még ki sem találtam? Végül látva tehetetlenségemet a segítségemre sietett.
-Mond csak az igazi nevedet kedveském. Ígérem nem árulom el senkinek.-a mosolya szinte le olvaszhatatlanná vált miután válaszoltam.
-Nickola Silver.
-Nos aranyom hosszú az út...-nézett rám sejtelmesen mintha csak arra várna,hogy mesélni kezdjek. Végül aztán végleg megtörtem és mindent elmeséltem neki. Megértett úgy ahogy még soha senki és a munkámról is olyan könnyedséggel beszélt ahogyan még én sem vagyok képes. Cserébe aztán ő is mesélt magáról. Elmondta,hogy van egy lánya Lucinak hívják és van egy két éves kislánya aki szintén az Emillia nevet viseli. Továbbá mesélt a férjéről akit kénytelen volt elhagyni amikor megszületett Luci nem ment bele a részletekbe, de azt viszont elmesélte,hogyan ismerték meg egymást.
A férje katona volt ő pedig titkos ügynök lázadások voltak az utcán amikor kiküldték Frenket-így hívják a férjét-és ő is pont akkor volt bevetésen. Azt mondta az első pillanatban amikor meglátta ellenségként tekintett rá, de aztán egy kis idő elteltével meglátott benne valamit, valami igazán különlegeset. Teljesen egymásba habarodtak és az első csókjuk után tudták:egymásnak lettek teremtve. Rettentően szerelmesek voltak aztán jött az öröm hír. Emillia gyermeket várt. Frenk addigra leszerelt és teljes boldogságban várták a kis Luci születését. Ám ekkor valami papír miatt újra behívták őt a seregbe így nem lehetett ott amikor megszületett a kislánya. Aztán minden rosszra fordult.. Egyre több fenyegetést kaptak és Emillia nagyon megijedt amikor a családjával hozakodtak elő. El kellett,hogy hagyja a csatában harcoló férjét ha biztonságban akarta tudni őt és Lucit. Csak egy levelet hagyott neki amiben leírta mennyire szereti és mindent sajnál. Soha többet nem látták egymást. A kicsi Luci soha nem ismerhette meg az édes apját és Frenk sem láthatta soha a kislányát. Nem váltak el. Emillianak nem volt szíve beadni a váló keresetet és Frenk sem szándékozott semmi ilyesmit tenni. Hogy miért nem? A válasz egyszerű túlságosan szeretik egymást még mái napig is ahhoz,hogy megtegyék ezt a lépést.
Annyira belemerültünk a beszélgetésbe,hogy észre sem vettem és a busz már csak egy megállóra volt a célomtól.
-Meddig tetszik menni?-nyomtam meg a leszállást jelző gombot miközben felálltam a helyemről.
-A vég állomásig.-nézett ki egy pillanatra az ablakon majd tekintetét újra rám szegezte.
-Nos én itt szállok.
-Nagyon örülök,hogy megismerhettelek.
-Én szint úgy.
-Esetleg megadnám a telefon számomat hátha valamikor van kedved egy ilyen öreg csonttal beszélgetni.-vett elő a táskájából egy darab papírt amire gyorsan fel firkantotta a számát és a nevét.
-Mindenféleképpen élni fogok a lehetőséggel.-raktam zsebre a kis sárgás színű fecnit.
-Mielőtt elfelejteném! Kedveském te egy csodálatos aranyos és gyönyörű kislány vagy! Soha ne feledd el. Ez a te életed! Te döntesz arról miként éled meg és semmi szükség arra,hogy elrejtsd az igazi énedet. Én teljes mértékben megértem,hogy megszeretnéd óvni azt a fiút, de hidd el jobb ha előbb kiderül az igazság mintsem,hogy később tudjon meg mindent. Bármi is történik soha ne rejtőzz holmi álca mögé.-simította meg óvatosan a karomat majd még utoljára rám mosolygott és a busz fékezett én pedig a tömegben sodródva learaszoltam a buszról.
Megvártam még elhajt a jármű majd gyorsan átszaladtam az úttesten. Már csak pár háznyit kellett sétálnom mire oda értem. Egy hatalmas ház állt előttem a látványtól ami elém tárult köpni-nyelni nem tudtam.
Láttam már róla képeket,de élőben mindent felül múló látványt nyújt. Egy fehér márványból kirakott kis ösvény vezetett el a bejáratig. Az egész kertet gyönyörű zöld pázsit borította néhol elszórva egy-két kisebb fa is felbukkant. A garázs(?)felett egy boltív húzódik amin zöld kúszó növény volt végig vezetve. Az egész ház fehér színben pompázott valami csodálatosan nézett ki.
-Azt a kurva...-suttogtam alig halhatóan a véleményemet,de szerintem ezzel a pár szóval mindent elmondtam amit erről a helyről gondolok. Valóban az egész mesébe illő a környék és a telken pihenő ház mind szép és jó,de ez nem változtat a tényen miszerint csak egy csapat elkényeztetett kölyökről van szó jelenleg.
Lenyomtam a kapu kilincsét ami nyikorogva kitárult előttem majd beléptem a kertbe. A cipőm talpa hangosan kopogott a márvány kövön miközben az ajtó felé lépdeltem. Megálltam az óriási fa ajtó előtt majd egy határozott mozdulattal rátenyereltem a csengőre. Csak egy 'PIIIZZZAAA!!' kiáltást hallottam majd nyílt az ajtó én pedig elterültem a betonon.Fájdalmas nyögéssel adtam az illető tudtára,hogy ez a helyzet nekem egyáltalán nem kényelmes,de úgy tűnt ez nem nagyon hatja meg.
-Lou állj fel! Összenyomod a pizzat vagy ami még rosszabb a pizza futárt!-jött egy mélyebb határozott hang az ajtó felől. Hirtelen a test ami az előbb majdnem agyon nyomott eltűnt így rálátásom nyílt a hang gazdájára. Göndör. Ez a szó jutott először eszembe róla. Hiába kezdenék most nyálas ömlengésbe arról,hogy milyen tökéletes ha egyszer nem így gondolom. A szememben nyílt undor és megvetés volt látható,de valószínűleg ezt nem vette észre ugyanis a kezét nyújtotta,hogy felsegítsen. Elutasítóan ráztam meg a fejemet és gyorsan felpattantam a földről majd leporoltam a szoknyámat.
-Ne haragudj L...-kezdte volna a magyarázkodást,de közbe vágtam.
-Hagyd csak. Nem történt semmi.-időközben észre sem vettem,de Lou(???) vagy mi a neve vissza ment a házba. Na szép mondhatom. Ez is azt bizonyítja,hogy mekkora bunkó, elkényeztetett seggfej az összes.
-Öhm..még egyszer ne haragudj. Segíthetek esetleg valamiben?-erre a kérdésre hirtelen három érdeklődő fej jelent meg a háttérben köztük volt az a paraszt is aki az előbb rajtam landolt.
-Igen azt hiszem tudsz..-kezdtem mire egy sötét barna hajú kreol bőrű fiú tűnt fel és érdeklődve hallgatta a göndörrel lezajló párbeszédemet. Aztán mintha csak megvilágosodott volna szemei felcsillantak és egy óriási mosollyal az arcán jött közelebb.
-Gyere csak be!-lökte félre az értetlenül bámészkodó barátjait és beljebb invitált a házba. Nem nagyon volt időm körbe nézni ugyanis égető pillantásokat éreztem a hátamon pásztázni és ez eléggé irritáló volt.
-Zayn te...ismered őt?-ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel bombázták szegény srácot. Bár nem mintha sajnálnám vagy valami.
-Még nem,de remélem hamarosan megismerhetem ahogyan ti is.-mosolygott sejtelmesen.
-Javíts ki ha tévedek,de ugye te fogod megírni rólunk azt a könyvet amiről Paul már hetek óta beszél.-nézett rám majd a fiúkra hátha leesik nekik valami. Azonban válaszul csak négy értetlen és egy ledöbbent tekintetett kapott. Na itt álljunk meg egy szóra! Mi a fene van?? Én írjak meg egy könyvet róluk?! Na nemár! Most ugye ez csak valami idétlen poén vagy valaki ennyire megakar szívatni??
-Nemár,hogy elfelejtettétek! Liam még te is?!-túrt idegesen a hajába.
-Én nem..nem felejtettem el csak azt hittem jövő héten jön!-kezdett rögtön védekezni.
-Igen mi is úgy tudtuk.-értett egyet a szöszi vagyis Niall.
-Na jó semmi baj! Még szerencse,hogy a szobáját már rég megcsináltuk.-dörzsölte össze a kezét izgatottan. Na akkor megint csak álljunk meg. HOGY MI VAN??!! Nincs az a pénz,hogy ide költözzek! Na nem! Nem hülyültem meg!!
-Tényleg mit is mondtál,hogy hívnak?-kérdezte kíváncsian és a többiek is érdeklődve figyeltek. Huh basszus valamit gyorsan ki kell találnom. Felícia...Vendi...Melinda..
-Puppy, Puppy More!-és igen! Itt jött el az a pillanat,hogy képzeletben pofán vágtam magam egy hólapáttal. Istenem komolyan? Ennél jobb ötletem nem is lehetett volna. Egy pillanatra furcsán néztek rám aztán szép sorjában ők is bemutatkoztak. Tehát akkor a göndörke Harry aki pár perce még rajtam fetrengett ő Louis a kreol bőrű Zayn a kivasalt hajú Liam és ugye Niallt már ismertem.
-A cuccaidat látom nem hoztad magaddal. Louis szívesen segít ha gondolod.-itt nem szokás megkérdezni az embert,hogy 'hé esetleg van kedved össze költözni öt idiótával egy házba?'mert a válaszom ez esetben nem lenne. Egy rohadtul nagy nem.
-Kösz, de nem kell megoldom.-indultam el az ajtó felé és gyorsan kisprinteltem magam mögött hagyva a majmokat. Értetlenül álltam a kapu aljban majd amikor rádöbbentem,hogy titkon szavak nélkül mibe is egyeztem bele villám gyorsasággal tárcsáztam Olasz számát aki három csörgés után fel is vette.
-Olasz? Azonnal gyere ide!-adtam ki a parancsot majd indulatosan kinyomtam a telefont.
Nem telt bele tíz percbe egy autó fékezett le előttem és amint megbizonyosodtam róla,hogy ez valóban Olasz kocsija be szálltam mellé. Út közben mindent el mondtam neki á-tol z-ig és ő megszakítás nélkül némi döbbenettel hallgatta végig a kisebb-nagyobb kirohanásaimat.
Végül fogalmam sincs,hogy miként,de sikerült rá vennie a költözésre így miután otthon össze szedtük a cuccaimat-még szerencse,hogy semmit nem pakoltam ki-vissza indultunk a fiúk lakására. Hosszú hetek elé nézek az már biztos...
Éééés igeen!! Készen van a második rész!
Végre a design és fejléc is elkészült bár ezek még mindig csak ideiglenesek egyenlőre megteszik.
Továbbá a lány karakter is változott.
Remélem a rész elnyeri a tetszéseteket-hiszen közel három napig írtam minden este.
Írjatok véleményt bátran jöhet hideg-meleg egyaránt örülök mind kettőnek.
ilysm <3
A következő rész a napokban érkezik addig is jó olvasását c:
Sziasztok!
